Benzines erőgép a Shelby

A Shelby Mustang erőgép
A Shelby Mustang erőgép

Bár egyre inkább terjednek el az elektromos autók és a technológia fejlődések is rohamléptűnek számítanak, ám az autórajongók körében még mindig megdobbannak a szívek egy benzines erőgép láttán. A kipufogó csodálatos hangja, a motor mélyről jövő karizmatikus morgása, ezek a tulajdonságok jellemzőek a Shelby Mustangra is, ami az impozáns megjelenésének köszönhetően, rendkívüli népszerűségnek örvend. A Shelby már látványában is igazán lenyűgöző, de ami a váz alatt rejtőzik, az igazi csoda: 500 lóerős, 8500 maximális fordulatszám, V8-as motor.

A Shelby Mustang áráról eddig csak pletykákat lehetett hallani, teljesítmény és felszereltség függvényében, talán a túl szép, hogy igaz legyen, kategóriát erősíti a 47 ezer dolláros irányár. A Shelby esetében a karosszéria is komoly változásokon ment át, az elmúlt évek modelljeihez képest, hiszen jóval alacsonyabb lett, illetve a fényszórók is leljebb kerültek. A hátsó szárny különlegessége pedig, hogy az egyensúly és a leszorító erő javítását szolgálva, képes akár menet közben is elmozdulni.