Félreértések és tévhitek az Extra Dry pezsgőről

Extra Dry pezsgő

Amíg a tudománynak nem sikerült annyit fejlődnie, hogy a legapróbb részletességgel megmagyarázzon bizonyos jelenségeket, addig bizony sok félreértés történt. Bizonyára a Hungária által forgalmazott Extra Dry pezsgő gyártásakor már nem tekintettek úgy a szénsavas borokra, mint az ördögtől származó italokra, azonban valahányszor kidurran egy parafa dugó, valaki biztosan megijed, még akkor is, ha előre felkészült rá.

A pezsgő előállításának hajnalán, sokan valóban úgy gondolták, hogy ez az ördög itala. Természetesen ennek is megvan a magyarázata, hiszen akkor még nem tudták, hogy a felgyülemlett szénsav miatt robban fel egyik-másik palack, ami nem bírta tovább a keletkezett nyomást. Mivel az ilyen robbanások gyakran hatalmas sérüléseket okoztak, így arra gondoltak, hogy az ördög bújt a palackokba.

Nyilván, hogy ma már tudjuk a tudományos választ, így bátran fogyasztunk néhány pohárral az Extra Dry pezsgő ünnepi italból, ami senkinek sem okoz sérülést, sőt, ellenkezőleg! Az Extra Dry pezsgő jó kedvre derít és megőrzi az egészséget.