Gitár pengetési módok: szabad és ráhúzásos technika

Gitároktatás Budapesten

Rák Béla elsősorban a kreativitásra összpontosít a gitártanítás során. Hiszen a kreativitásra fókuszáló gitároktatás Budapesten felhőtlenebb, könnyebb és eredményesebb lehet, mint a hagyományos út. Ezt igazolja az, hogy több tíz diák a lehető leghamarabb megtanulta az alapokat ezen elvnek köszönhetően.

A kreativitáson kívül a mester nagyon lényegesnek tartja az improvizációt is, ami még inkább fejleszti a kezdőket. Emellett kipróbálásra kerülnek a legegyedibb fogások és technikák is. Persze ezeknek az elsajátítása időbe kerül, azonban legalább a tanulók látják, hogy miért is éri meg valóban odafigyelni és gyakorolni

A gitároktatás Budapesten nagyon felkapott a felnőttek körében is. Sok tanítvány kész tervvel látogat el Rák Bélához. Rengetegen bluest vagy jazzt akarnak játszani, míg sokan egy rock bandában vagy épp a templomi zenekarban szeretnének zenélni. A gitároktatás Budapesten ezekben az esetekben a célirányos tanítás révén lesz hatékony.

Ekkor a gitároktatás Budapesten az adott stílus leggyorsabb elsajátítását garantálja. A tanulási folyamatban a gitár pengetési módok is lényegesek. A rakbela.hu oldalon megtalálható az a videósorozat, amelyik mindenben segít. A videósorozat első részében Rák Béla a lefogókézzel foglalkozik, míg a második részben megmutatja, hogy mi a helyzet a pengetőkézzel.

A gitározásnál alapvetően két pengetési mód létezik: a ráhúzott és a szabad pengetés. A ráhúzott pengetés az, amikor a gitáros úgy pengeti a húrt, hogy utána hozzáér az alatta lévő húrhoz, tehát ráhúzza arra. Ugyanez van a másik irányba is, vagyis a többi ujjával is hozzáér. A gitár pengetési módok közül ez roppant elterjedt.

A szabad pengetésnél úgy szólaltatja meg a profi a hangszert, hogy egyáltalán nem ér hozzá a másik húrhoz. Természetesen mind a két fajtának megvan a saját funkciója. A gitár pengetési módok közül a ráhúzással nagyon dinamikus, vastag és erős hangot lehet elérni. Sokan pontosan emiatt kedvelik annyira ezt a technikát. Elektromos gitárnál ez az elv mindenképp jól jön, főleg a dinamikusabb gitárszólóknál, ahol erre szükség van.