A méregtelenítő kúra semmiképpen sem valami átverés!

méregtelenítő kúra
méregtelenítő kúra

Biztosan Önben is felmerült már az a kérdés, hogy miként lehet az, hogy egy adott termék esetében egy üzleten belül akár két-háromszoros árkülönbség is előfordulhat. Vegyünk például egy fagyasztott hústerméket, amelyet egy, két, de nem ritkán akár háromszoros áron is meg lehet vásárolni! Vajon az egy egységnyi forintba kerülő termék milyen összetevőket tartalmazhat (azon túlmenően, hogy arra is az van írva, hús), ha a drágábban elvihető termék látszólag ugyanaz, mint az olcsóbbik? És vajon a kevesebbe kerülő hús miatt idővel nem kell-e méregtelenítő kúra lefolytatásától tartania az embernek? Az Egészségtippek oldalán erről is olvashat az, akit mindez érdekel: http://www.egeszsegtippek.eu/meregtelenito-kura

A különbség az egészségtelen összetevőkben rejlik!

Amikor nagyon olcsó, már-már gyanúsan olcsó ételt vásárol az ember egy szupermarketben, akkor annak elfogyasztásával nem kevés egészségtelen összetevőt, káros adalékanyagot visz be a szervezetébe, melyek aztán önmaguktól nem fognak tudni eltűnni a szervezetből. Ez tehát az ár, a béltisztító programnak az ára, melyet mindenkinek meg kell fizetnie, aki rendszeresen él olyan élelmiszerekkel, melyekben túl sok a káros toxin.

Mit lehet tenni akkor, ha a testünkben már nagyon sok káros anyag halmozódott fel?

Ha a bélrendszerünkben már ott vannak azok a toxinok, melyek – ahogy arról már szó esett – önszántukból már nem pucolhatóak ki onnan, úgy béltisztítás lefolytatásához kell folyamodni, más megoldás ugyanis ekkor már nem fog rendelkezésre állni. Szerencsére a NaturalSwiss cég portfóliójában olyan béltisztító termékek vannak, melyekkel könnyedén, mindenféle gond nélkül ki lehet ebrudalni a belekből az ott felgyülemlett méreganyagokat.

Mi történik akkor, ha valaki nem él ezzel a megoldással?

Fontos azt tudni, hogy a szervezet a nagyon nagy számban jelen lévő toxinnal egymaga egy pont után már nem képes megbirkózni; ekkor pedig a méreganyagok egészen addig komoly egészségügyi problémákat fognak okozni, ameddig az érintett nem tesz valamit annak érdekében, hogy szembenézzen az életminőségét veszélyeztető toxinokkal.

Csakis méregtelenítéssel lehet tenni a mérgek ellenében?

Amennyiben valaki tudatosan táplálkozik, ha csakis egészséges ételeket eszik, akkor neki nem biztos, hogy szüksége lesz a NaturalSwiss termékeire. Sajnos azonban nem egyszerű egészséges módon étkezni, minden egyes bevitt étekre odafigyelni, így aztán sokszor már csak az utólagos megoldás, kezelés módszere marad.