Most is reppelt a P.J.Z?


Forrás RTL Klub

Természetesen a csapat első élő produkciójában is láthattunk az egyik tagot, amint reppelt. Az ő előadásuknak ez a műfaj is szerves része, hiszen ők ebben a stílusban vannak otthon a leginkább. A P.J.Z most is jól énekelt, hiszen a mentorok és a nézők tetszését is elnyerte az az előadás, amit nyújtottak. Egy kisebb negatív kritikát kapott a csapat, hiszen a szöveget nem nagyon értették, hiszen az egyik tag olyan gyorsan beszélt, hogy nem lehetett érteni. A következő adásban is láthatjuk majd a csapatot, ahol ismét megmutatják azt, hogy miért is kerültek be a tehetségkutató élő műsorába. Véleményünk szerint érdemes megnézni az ő produkciójukat is, hiszen eddig ilyen előadásokat nem nagyon láthattunk ezen a színpadon. Biztosak vagyunk abban, hogy a következő műsorban is le fogják nyűgözni a nézőket és a mentorokat is, hiszen a saját mentoruktól biztosan megint jó tanácsokat fognak kapni, amiket hasznosítani tudnak a produkciójukban. Már nem kell sokat várni, hogy újra láthassuk az előadókat, hiszen nemsokára újra látható lesz a tehetségkutató.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás