A CSOK korrekt feltételeket biztosíthat

A CSOK korrekt feltételeket biztosíthat
A CSOK korrekt feltételeket biztosíthat

Amikor családalapításra kerül sor, a fiatalok nagy életkedvvel veszik kezükbe a sorsukat. Ez egy természetes folyamat, és az a jó, ha boldogságukat nem árnyékolja be semmi. A családalapítás egyik sarkalatos pontja a lakáskörülmények kialakítása.

A CSOK programot, más néven Családi Otthonteremtési Kedvezményt azzal a céllal indította a kormány, hogy a lehető legtöbb családban megoldódjon a gyerekvállalással és lakásvásárlással járó tőkehiány.

Nagyon sok fiatal családban azért nem vállalnak gyereket, mert még nincsenek meg a megfelelő anyagi körülmények arra, hogy elégséges szintvonalú nevelési és lakásfeltételeket biztosítsanak az utódoknak. Mindenki tudja, hogy a gyerekvállalás nem csak a nemzésen múlik! A gyerek gondozása és nevelése hosszú éveken keresztül kizárólag a szülő feladata, amire nem kevés anyagi ráfordításra is szükség van. Fontos, hogy megfelelő étkezés, ruháztatás, lakófeltételek kísérjék egy gyerek növekedését. A CSOK erre tud kezdeti anyagi támogatást biztosítani, természetesen, bizonyos feltételek keretein belül.