A Dual SIM telefon egyszerűbbé teszi az életet
Sok embernek van több telefonszolgáltatóval is szerződése, illetve az sem ritka, hogy valakinek ugyanazon cég által legyen 2-3 telefonszáma. Ennek az egyetlen hátránya, hogy általában több készüléket kénytelenek az emberek magukkal hordani, azonban ma már ez is kiküszöbölhető.
Rengetegféle Dual SIM telefon kapható, amelyek kártyafüggetlenek, így akár két különböző szolgáltatótól származó számmal is használhatóak egyszerre. Ezzel egyszerűen megoldható, hogy ne mobilokkal legyen tele a táska vagy a zseb, ugyanakkor átláthatóan és egységesen kezelhetőek a hívások.
A Dual SIM telefon modellek könnyen kezelhető felületet kínálnak a két SIM kezelésére is, tehát nem okoz gondot, ha az egyikről vagy másikról szeretne hívást indítani. A csevegésre való felkéréseket ugyanúgy el lehet fogadni mindkét telefonszámra, tehát nem fog lekésni egy fontos beszélgetést csak azért, mert bármit is át kellene állítani. Továbbá, a Dual SIM telefon lehetőséget nyújt arra is, hogy csak az egyik kártyát tegye elérhetővé, így például egy nyaralás alkalmával nem fogják céges ügyekkel zavarni.