Nehéz sorsok támogatása az adó 1%-kal

Nehéz sorsok támogatása az adó 1%-kal
Nehéz sorsok támogatása az adó 1%-kal

Az internet térhódításával kinyílt a világ, sok hír jut el az emberekhez, közötte számos, kifejezetten nehéz sors is. Sokan szeretnék segíteni, jobbá tenni ezeket a nehéz sorsokat és az adó 1% felajánlásával ezt most megteheti bárki. Ha egy daganatos gyermek láttán a szíve elszorul és szeretne valamit tenni, akkor ma már erre van lehetősége. Az interneten kutathat olyan civil szervezetek után, akik daganatos gyermekeken segítenek. Utánanézhet annak is, hogy megfelelően működnek-e, valóban a beteg gyerekek megsegítésére költik a befolyt támogatásokat.

Így meggyőződhet arról, hogy adó 1% jó kezekben lesz és bátran jótékonykodhat. Szólhat ismerősöknek, rokonoknak is, hogy támogassák az Ön által választott alapítványt, ezzel megkönnyítve számukra a döntést, hogy kin segítsenek. A közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteknek minden adomány jól jön, általa hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni a munkájukat, így a felajánlott adó 1% révén, a nehéz sorsok támogatásához járul hozzá.