Tudta, hogy férfi pecsétgyűrűk is vannak?

A pecsétgyűrű viselése a férfiak körében elterjedt.

Ha ékszerről van szó, általában automatikusan a hölgyekre gondolunk, hiszen ők azok, akik előszeretettel viselnek gyűrűket, nyakláncokat, fülbevalókat. Az urak többsége nem tartja túl férfiasnak ezeket, azonban vannak olyan darabok is, amelyek nekik is jól állnak. Egy pecsétgyűrű viselése is tud férfias eleganciát nyújtani. Nem új keletű dolog ennek a felismerése, hiszen már évszázadokkal ezelőttről is vannak adatok a viseléséről.

Természetesen akkor kifejezett funkciója is volt ezeknek, hiszen, ahogyan a nevük is utal rá, valóban pecsételésre használták, az okiratok hitelesítésekor viaszba nyomták a gyűrűt, így a rajta lévő címer, mintázat mintegy aláírásként szolgált. Később elveszítette ezt a funkcióját, de továbbra is a gazdagság, a nemesei rendbe való tartozás jele maradt. Csak azok engedhették meg maguknak pecsétgyűrű viselését, akik valóban jómódban éltek. Hazánkban még a XX. század elején is egyfajta szimbóluma volt a tehetősebb embereknek. Ma már nem ez az elsődleges szerepe a pecsétgyűrűnek, de most is eleganciát kölcsönöz viselőjének. Aki esetleg még mindig úgy gondolja, hogy a gyűrű csak női kézre való, az megtekintheti schmuckekszer.hu weboldalon a pecsétgyűrű-kínálatot, ahol egyértelműen látszik, hogy ezeknek a formája, csiszolása, díszítése egészen más, mint a hölgyek által viselt gyűrűké. Nagyobbak, szögletesek, kevesebb díszítő elem van rajtuk, és legtöbbször sárga aranyból készülnek.

Természetesen, akinek jobban tetszik, viselhet enyhén díszített, apró drágakővel különlegessé tett, vagy akár egyedi szimbólummal ellátott darabot is. A lényeg minden esetben az, hogy feleljen meg viselője stílusának, passzoljon a személyiségéhez. Ha sikerül megtalálni a megfelelő darabot, akkor bármilyen komolyabb eseményen bátran lehet viselni, elegánsabbá teszi a megjelenést. A SchmuckÉkszer weboldalon található választék nagyon széles, és minden itt vásárolható pecsétgyűrű kimagasló minőségű, mind a kinézetét, mind az élettartamát tekintve, így bizalommal lehet innen választani.