Életvidám lány Csobot Adél


Forrás RTL Klub

Ha valaki látta az eddigi műsorokat, akkor azt is tudhatja, hogy ez a lány mindig pozitívan áll a dolgokhoz, és általában jó kedve van, és sokat mosolyog. Csobot Adél szerethető versenyző, azonban sokan úgy gondolják, hogy a személyisége nem szimpatikus. Természetesen nem minden versenyző tetszik ugyanazoknak a nézőknek, hiszen nem mindenki szereti ugyanazt az embertípust. Azonban ez a lány a mostani adás során is kapott annyi szavazatot, amennyire szüksége volt ahhoz, hogy továbbjuthasson a következő adásba is. A mentorok a mostani előadása után is elégedettek voltak, azonban hiányolták azt a stílusvonalat, ami a lányhoz leginkább illik. Az utóbbi adásban egy nyári slágert adott elő ez a lány, ami lehet, hogy nem nyerte el minden ember tetszését, hiszen nem ezt a stílust szokták meg a lánytól. Azonban fontos, hogy minden héten új oldalukat mutassák meg a versenyzők, tehát ne legyen mindig ugyanolyan a produkció. Véleményünk szerint ez az előadás is jó volt, hiszen a versenyző jól adta elő az adott dalt.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás